„Megállunk Csornán, hogy lehessen pisilni” – mondták be az Intercityn, miután elromlottak a vécék
Több megállót is tartottak a kialakult helyzet miatt, de volt, ahol az alternatív mosdót sem lehetett használni.
Több megállót is tartottak a kialakult helyzet miatt, de volt, ahol az alternatív mosdót sem lehetett használni.
Tavaly is így szavaztak a Grosswiese Zrt. részvényesei, csak azt nem tudni, hogy miért.
A Tisza elnöke szerint a miniszterelnök a CPAC-kel és a franciaországi látogatásával épp azzal a szuverenitással megy szembe, amelynek védelméről megállás nélkül harsog a propaganda.
Az építési és közlekedési miniszter állítja, a festmények közül, amelyek a videóin a háttérben voltak, van, amely már nem is az övé, más pedig nem is annyira drága, mint amilyennek látszik.
A fővárosi képviselő korábban arról posztolt, a vállalat Lázár János utasítására trükközik a sokat késő vonatokkal.
A nagyot késő vonatok új vonatszámot kapnak, így nem látszanak a rendszerben.
Nagy Bálint szerint az elmúlt 30 év legpechesebb napja volt a szombati, Vitézy Dávid szerint az nem pech, hanem lehetőség, ha mindenki vonatozni akar.
Legalábbis a szakszervezet elnöke így értesült. Mindezt azért, mert nem minden busz fért be a telephelyre, amikor Lázár János közlekedési miniszter a vasútközlekedés összeomlásának másnapján 300 klímás buszt rendelt Budapestre.
„Ez az igazi kuriózum, az egy nap késéssel érkező pótlóbusz” – kommentálta Vitézy Dávid azt, ahogyan Lázár János reagált a MÁV szombati összeomlására. Vitézy szerint Lázár „a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legkudarcosabb közlekedési minisztere”.
A MÁV-vezér szerint késő estére rendbe hozták a meghibásodott sorompót, de „valami biztosan nincs rendben”, ha fél napig tartott.
A közlekedési miniszter a felelőst is gyorsan megtalálta: a Siemens addig nem kap új megrendelést a vasúttól, amíg a korábbi hibáikat ki nem javítják.
Vitézy Dávid szerint a Lázár János által bejelentett 10 pontos közlekedési reform az első nyári hétvégén megbukott.
Újabb nyílt lakossági fórumot tartott Lázár János építési és közlekedési miniszter, ahol többek között reagált Navracsics Tibor kritikáira.
A másik jó hír: továbbra is lesz a szub-szaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztosa az országnak.
Ellenkező esetben hülyét csinálnak magukból – véli.
A Tisza Párt elnöke szerint azért vannak fennakadások, mert Lázár János leállította a vasúti fejlesztéseket.
Megfontolandó, mivel dobálózik az ember hatalmon, mert amikor hanyatt fordul a gép, a nyakába fog ömleni az egész. Pillanatnyilag úgy tűnik, a Fidesz-frakció sem szeretne jövőre szembetalálkozni önmagával. Képzeljük csak el, milyen hírek jönnének egy év múlva…
Lázár János Mezőtúron tartotta meg legújabb lakossági fórumát, ahol a közbiztonságról kérdezték, amire ő cigányozással és a „cigánybűnözés” felemlegetésével reagált.
A mezőtúri Lázárinfót zavarta meg Szabó Bálint, aki múlt pénteken, mindössze két nap után szabadulhatott a szombathelyi börtönből, miután szülei és egy „londoni magyar állampolgár” kifizették az óvadékát.
Lázár János videóban bizonygatja, hogy a törvények megvannak a felvonulás betiltására, csak a hatóságok bátorságára van szükség.